A budapesti Szépművészeti Múzeum 1906. december 1-jén, Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében nyitotta meg kapuit. Története ekkor már bő egy évszázados múltra tekintett vissza, hiszen az 1896-ban elhatározott múzeumalapítással a magyar főúri és egyházi gyűjtőknek a 18-19. században kialakított kollekcióit egyesítették az új múzeumépületben.
A Szépművészeti Múzeum nemzeti gyűjtemény, és története szorosan összefügg a magyarországi műgyűjtéstörténetével. Szemben a szerencsésebb nemzetek nagy közgyűjteményeivel, amelyeket többnyire uralkodók évszázadok alatt felhalmozott műkincsei alapoztak meg, ez a múzeum a magyar nemességnek köszönheti létét. A bécsi császári és királyi gyűjteményekből csupán kevés mű jutott ide: 1848-ban, Kossuth Lajos rendeletére a budai kamaraelnöki lakást díszítő darabokból köztulajdonba vett festmények között volt például Dürer Férfíképmása. A magyar főúri gyűjtemények közül a legjelentősebb az Esterházy-gyűjtemény volt, amelyet 1870-71-ben vásárolt meg a magyar állam. Ez a kollekció alapozta meg az Országos Képtárat, a Szépművészeti Múzeum közvetlen elődjét. Az Esterházyaktól származó rajzok és festmények között voltak Leonardo, Raffaello, Correggio, Rembrandt és Tiepolo művei, több száz holland és flamand kép, valamint jónéhány kiemelkedő spanyol festmény: Ribera, Murillo, Goya alkotásai.
A Nemzeti Múzeumból került át az Országos Képtárba a jelentős reformkori pesti gyűjtő, Jankovich Miklós gyűjteménye, a többi között Jacopo Tintoretto és Andrea Pisano műveivel, valamint Pyrker János László egri érsek és velencei pátriárka közel kétszáz darabból álló hagyatéka, például Hans Memling, Gentile Bellini, Giorgione, Giovanni Battista Tiepolo és Veronese képeivel. 1872-ben Ipolyi Arnold tudós püspök, a magyar művészettörténet-írás nagy alakja számos korai olasz és német táblaképet adományozott az Országos Képtárnak: Ambrogio Lorenzetti, Sassetta, Sano di Pietro, Michele Pannonio innen származó festményei jól kiegészítették az Esterházy Képtár korai mestereket nélkülöző anyagát. Ezután a szisztematikus műtárgy-gyarapítás időszaka következett, amelyben az 1884-ben igazgatóvá kinevezett Pulszky Károly tevékenyen vett részt. Pulszky kitűnő érzékkel és hozzáértéssel vásárolt, elsősorban Itáliában, de Európa más országainak műkereskedőitől is. Szerzeményei közül kiemelkedő Sebastiano del Piombo és Barend van Orley egy-egy festménye, az olasz freskók sora, valamint számos, főként itáliai szobor. Pulszkynak jelentős szerepe volt a Szépművészeti Múzeum tervezetének előkészítésében is. Már a múzeum új épületébe került Pálffy János gróf hagyatéka 1912-ben, többek között Tiziano, Veronese, Petrus Christus, Jacob van Ruisdael, Jan Steen műveivel. Két további gyűjtemény a század elején önálló múzeumként vált közkinccsé: a jeles pesti gyűjtő, Ráth György múzeuma 1905-től és a Zichy Képtár. Ezek képzőművészeti anyagát az 1950-es években csatolták a Szépművészeti Múzeumhoz.
A Múzeum Schickedanz Albert és Herzog Fülöp által tervezett épületében kezdetben a képtár mellett a nagyszobrászat híres darabjainak másolataiból álló gipszgyűjtemény is helyet kapott. Az eredeti műtárgyak fokozatosan kiszorították a másolatokat a múzeum épületéből. Az ókori művészet emlékeinek gyűjtése 1908-ban kezdődött meg Paul Arndt müncheni gyűjteményéből vásárolt szobrokkal. A kollekció a különböző hazai múzeumokban őrzött antik és egyiptomi műveknek a Szépművészeti Múzeumba kerülésével egészült ki, egy 1934-es törvénynek köszönhetően.
A 20. század első felében néhány nagylelkű adomány, mint Delhaes István, Nemes Marcell és Majovszky Pál ajándéka jelentette a szerzeményezés fő forrását. Delhaesnak elsősorban 18. és 19. századi osztrák és német műveket, Nemesnek többek között egy El Greco-festményt, Majovszky Pálnak 19. századi és 20. század eleji, elsősorban francia rajzokat köszönhetünk. A Múzeum 1914-ben vásárolta meg, elsősorban Petrovics Elek igazgató kitartó munkájának köszönhetően, Ferenczy István értékes bronzgyűjteményét, később pedig azokat a műveket, amelyek megalapozták a 19. és 20. századi Gyűjteményt. Az utóbbi évtizedekben többnyire szűkös anyagi keretek között, gondos vásárlások és adományozások révén gyarapodnak tovább a Múzeum gyűjteményei.
Bodnár Szilvia
