A tavalyi nagy sikerű koncert után ismét a Művészetek Palotájában lép fel az „öregek ifjú zongoristája”, aki zenekarával ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kápráztatja el rajongóit.
Az 1975-ben Havannában született Roberto Fonseca nyolcéves volt, amikor zongorázni kezdett, tizennégy, amikor első darabját írta, és tizenöt, amikor a havannai nemzetközi Jazz Plaza Fesztiválon revelációszámba ment a játéka. En el Comienzo című első albuma 1999-ben az év lemeze lett Kubában, s két éven belül három újabb követte Tiene Que Ver, No Limit és Elengo címmel. Így akár azt is hihetnénk, hogy az afro-cuban dzsessz bűvöletében egy ifjú zongorista ennél többet nem érhet el. Eközben a „java” csak ezután következett. A Buena Vista Social Club társulatában ő tölthette be bálványa, Rubén González 2003-ban megüresedett helyét. Azóta nincs nélküle BVSC-album, és sokáig BVSC-turné sem volt, mígnem 2007-ben önálló karrierbe kezdett Zamazu című lemeze megjelenése kapcsán.
Új turnéján most megjelenő, Akokan című albumát mutatja be. Az akokan szó yoruba nyelven szívet jelent…
Jegyárak: 3500.- 6500.- 7500.- 8900.- Ft
(a kezelési költséget nem tartalmazzák)
Jegyvásárlás személyesen vagy házhoz szállítással:
IX. kerület, Lónyay utca 3.
(Lónyay utca és Vámház körút sarka, a Kálvin térnél)
XVI. kerület, Rákosi út 110.
(Örs vezér tértől 10 percre, a Füredi út folytatásában)
Jegyeket személyesen lehet irodánkban megvásárolni, vagy futárszolgálattal házhoz szállítjuk Budapest területén 2000.- forintért, vidékre 3000.- forintért utánvéttel. A futár egy előre megbeszélt hétköznapi napon 9 és 16 óra között keresi fel Önt az Ön által megadott címen.
További információért hívja Jegyirodánkat hétköznaponkon 9-17 óra között a 402-0063-as telefonszámon, vagy rendeljen jegyet írásban a kulturinfo.jegyiroda@gmail.com e-mail címen!