Évtizedek óta várjuk, hosszú évek óta pedig konkrétan tervezzük, hogy a Zeneakadémia csodálatos épülete megújuljon. A nagy álom 102 évvel a felavatás után végre megvalósul. A szecessziós építészet Liszt Ferenc téri csodája 2011-re visszanyeri eredeti formáját, miközben az oktatás és koncertezés legmodernebb felszereléseivel gazdagodik, hogy ismét saját korának legkorszerűbb zeneművészeti egyeteme lehessen, miként 1907-es megnyitásakor volt. Két évre a Zeneakadémia becsukja kapuit, de mielőtt a rekonstrukció munkásai birtokba vennék, az Alma Mater egykori és jelenlegi növendékei, barátai és kedves ismerősei egy hetes fesztiválon vesznek búcsút a szeretett épülettől. A november 3-tól 9-ig tartó fesztiválon esténként a Liszt Akadémia professzorainak kamaraestjei lesznek hallhatóak, két délutáni koncertet ad a Liszt Akadémia Szimfonikus Zenekara, november első hétvégéje pedig a növendékeké lesz: szerte az épületben, tantermekben és különös zugokban az egyes tanszékek búcsúznak, vezetett túrák mutatják be az épület titkait, kiállításon lehet megtekinteni a jövő Zeneakadémiájának terveit, november 8-án vasárnap délután pedig olyan eseményre kerül sor, amilyenre feltehetőleg a sokat látott épület falai sem emlékeznek: a Liszt Akadémia együttesei a Nemzeti Filharmonikusokkal karöltve, Kocsis Zoltán vezényletével délután négytől este tizenegyig Beethoven mind a kilenc szimfóniáját előadják.