“A PLACEBO együttes izgatottan jelenti be, hogy 2010 szeptember 15-én Budapesten, a Sportarénában lép fel” - ez a közlemény jelent meg az együttes hivatalos weboldalán a http://www.placeboworld.co.uk/-on.
Nyilván nem szükséges megerősíteni ezek után, de mégis megtesszük: a hír igaz és tényleg jön a PLACEBO szeptemberben.
A zenekarnak tavaly jelent meg 6. stúdióalbuma Battle for the Sun címmel melyet a banda frontembere Brian Molko így jellemzett: “nem is hard rock, nem is pop… inkább úgy mondanám, kemény pop”. Majd hozzátette: „olyan lemezt készítettünk, amelyből kiderül, az életet választjuk, kilépünk a sötétből a fényre…” „természetesen nem tagadjuk meg a sötét múltat, hiszen az is egy részünk, de a napfényt választjuk”
A fenti nyilatkozatokból kiderül a zenekar sokat változtatott korábbi szemléletén és ehhez igazította zenéjét is.
A Placebo 1994-ben alakult brit alternatív rockot játszó együttes. Jelenlegi tagjai Brian Molko, Stefan Olsdal és Steve Forrest.
1996-ot írtunk, amikor David Bowie-nak valaki megmutatta a Placebo demóit. Bowie-t annyira lenyűgözte amit hallott, hogy azonnal felkérte a bandát, kísérje el őt európai koncertturnéján. Ugyanebben az évben vették fel első lemezüket is. Ezt követően 2-3 évente jelentkeztek egy-egy új lemezzel és mindegyikről számos kislemez siker került fel a listákra. Dolgoztak együtt a pop-rock élet legkülönbözőbb kiválóságaival, Michael Stipe-pal (R.E.M.), Frenchman Dimitri Tikovoi-jal (Goldfrapp, the Cranes), a Linkin Park-kal…
Szeptemberben Budapesten élőben hallhatók Battle for the Sun album dalai, ugyanakkor a régebbi PLACEBO számokat is előadja a zenekar….tehát, felettébb kellemes estének ígérkezik a szeptember 15-i…
Jegyvásárlás személyesen vagy házhoz szállítással:
IX. kerület, Lónyay utca 3.
(Lónyay utca és Vámház körút sarka, a Kálvin térnél)
XVI. kerület, Rákosi út 110.
(Örs vezér tértől 10 percre, a Füredi út folytatásában)
Jegyeket személyesen lehet irodánkban megvásárolni, vagy futárszolgálattal házhoz szállítjuk Budapest területén 2000.- forintért, vidékre 3000.- forintért utánvéttel. A futár egy előre megbeszélt hétköznapi napon 9 és 16 óra között keresi fel Önt az Ön által megadott címen.
További információért hívja Jegyirodánkat hétköznaponkon 9-17 óra között a 402-0063-as telefonszámon, vagy rendeljen jegyet írásban a kulturinfo.jegyiroda@gmail.com e-mail címen!