Virágh András zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte, orgonaművész-tanári diplomát 1983-ban kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Tanárai Virágh Endre és Gergely Ferenc voltak.
1983-ban, a II. Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen a döntőbe jutott és a Liszt-művek legkiválóbb interpretálásáért elnyerte a "Cziffra-Alapítvány" különdíját. 1985-ben a liégei "Royal Conservatoire" ösztöndíjasaként hat hónapot töltött Belgiumban.
1986-ban az ünnepi Liszt-év tiszteletére előadta a Mester összes orgonaműveit és 1990-ben, Cesar Franck halálának 100. évfordulójára emlékezve eljátszotta a nagy francia zeneszerző valamennyi, nagy orgonára írt kompozícióját. Virágh András rendszeresen hangversenyezik Magyarországon és külföldön, repertoárjának gerincét Bach, Franck, Liszt, Reger, Mendelssohn, Brahms, valamint a kortárs magyar orgonaművek alkotják.
Jelenleg a budapesti Belvárosi Főplébániatemplom karnagya és zeneigazgatója, valamint az Országúti Ferences templom Kapisztrán Kórusának karigazgatója. Rendszeresen orgonál a budapesti Szent István Bazilikában és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar állandó orgonistája. A szombathelyi Konzervatóriumban és a Berzsenyi Dániel Főiskola Egyházzene Szakán orgonát tanít, főiskolai docens.
Művészi pályafutásának elismeréseként 2001. március 15-én a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Minisztere a LISZT FERENC - díjat, Budapest Belvárosának Önkormányzata a Pro Civibus - díjat adományozta Virágh Andrásnak.
Külföldi vendégszerepléseinek helyszínei: Olaszország, Ausztria, Németország, Svájc, Belgium, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Bulgária, Spanyolország, Mexikó, Észtország és az USA.
Jegyek: 2 500 Ft
(kezelési költség nélkül)
Jegyvásárlás személyesen vagy házhoz szállítással:
IX. kerület, Lónyay utca 3.
(Lónyay utca és Vámház körút sarka, a Kálvin térnél)
XVI. kerület, Rákosi út 110.
(Örs vezér tértől 10 percre, a Füredi út folytatásában)
Jegyeket személyesen lehet irodánkban megvásárolni, vagy futárszolgálattal házhoz szállítjuk Budapest területén 2000.- forintért, vidékre 3000.- forintért utánvéttel. A futár egy előre megbeszélt hétköznapi napon 9 és 16 óra között keresi fel Önt az Ön által megadott címen.
További információért hívja Jegyirodánkat hétköznaponkon 9-17 óra között a 402-0063-as telefonszámon, vagy rendeljen jegyet írásban a kulturinfo.jegyiroda@gmail.com e-mail címen!