A Dominikánus Udvar, a Romtemplom és a Hilton Szálloda közötti nyitott udvar, rendkívül frekventált helyen: a Budai Vár, a Mátyástemplom, a Halászbástya közvetlen vonzáskörzetében található. Ezen adottságánál fogva páratlan panorámával rendelkezik, exkluzív koncertek, kamaraoperák bemutatására kiválóan alkalmas.
A 10 évvel ezelőtti kezdeményezés teljes sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy az előadások a kezdetek óta telt házzal működnek.
A helyszín belföldi és külföldi látogatók százait vonzza, akik szívesen eltöltenek egy hangulatos, kellemes estét a szálló impozáns udvarán.
Idén nyáron, július 26-án hagyományosan „Prímás Párbaj” néven a 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének Koncertjét, augusztus 9-én a Budapest Klezmer Band fellépését tekinthetik meg a nézők.
A Budapest Klezmer Band Koncertje
A Jávori „Fegya” Ferenc által alapított és vezetett héttagú klezmer zenekar 2003 óta állandó vendége a nyáresti dominikánus udvari koncert sorozatnak. A méltán nagy hazai és külföldi rajongó táborral rendelkező zenekar megalakulása óta következetesen azon dolgozik, hogy megőrizze a klezmer stiláris jegyeit, ám mégis magas színvonalon tegyen „kirándulásokat” a társművészetek széles skáláján a balettől a musicalig, a hagyományőrző dokumentumfilmtől a soknemzetiségű játékfilmig.
A Hilton udvarban könnyű, nyáresti kikapcsolódást nyújtó programmal lép fel idén is az együttes. Műsoron a már jól ismert és közkedvelt koncertszámok, a Purim, a Menyasszonytánc legnépszerűbb számai szerepelnek, de legújabb zenedrámájukból a Gettó-ból is ízelítőt adnak a közönségnek.
Koncertjeinken hangulatos zene és welcome pezsgővel fogadjuk a vendégeket. A szünetben a Hilton Szálloda büfét biztosít az Udvar előcsarnokában, hogy a közönség kellemesen töltve az időt várhassa az előadás folytatását, gyönyörködve az Udvarról eléjük táruló esti Budapest csodálatos panorámájában.
Jegyár egységesen 6.500 Ft
(kezelési költséget nem tartalmazza)
Vendégeinket érkezéskor egy pohár pezsgővel fogadjuk
Helyfoglalás az érkezés sorrendjében
Rossz idő esetén a koncert a Hilton Szálloda Báltermében kerül megrendezésre.
Amennyiben nem talál egy rendezvényt rendeljen jegyet telefonon vagy e-mailben az alábbiak szerint, vagy jöjjön el hozzánk személyesen és segítünk a választásban.
XVI. kerület, Rákosi út 110.
(Örs vezér tértől 10 percre, a Füredi út folytatásában)
Jegyeket
személyesen
lehet irodánkban megvásárolni, vagy
futárszolgálattal
házhozszállítjuk Budapest területén
2000.-
forintért, vidékre
3000.- forintért utánvéttel.
A futár egy előre megbeszélt hétköznapi napon 9 és 16 óra között keresi fel az Ön által megadott címen.
Amennyiben
szeretné végrehajtani és a a vásárolt jegyeket házhoz szállítással kívánja átvenni, úgy ezt megteheti a
Kulturinfo jegyiroda
online jegyvásárlás oldalán
, kérem kattintos a linkre.
Felhívjuk figyelmét, az
internetes bankkártyás vásárlási felületen
nem minden rendezvény jegyvásárlása elérhető,
a teljes jegykészlettel az irodáinkban rendelkezünk.
Amennyiben nem találja a kívánt jegyet vagy rendezvényt, kérem fáradjon be irodánkba, vagy érdeklődjön az alábbi lehetőségek szerint.
További információért hívja Jegyirodánkat hétköznaponkon 9-17 óra között a
+36(1)402-0063
vagy
+36 70 940-1677
-as telefonszámon, vagy rendeljen jegyet írásban a kulturinfo.jegyiroda@gmail.com e-mail címen!