A túra során megtekintjük a Dohány utcai zsinagógát, mely Európa legnagyobbika, idegenvezetést biztosítunk a Zsidó múzeumban. A Múzeum gyűjteménye felöleli a zsidó vallás szakrális és mindennapi tárgyait. Megtekintjük a Holocaust temetőt, melyben több ezer ember talált végső nyughelyre, illetve a Raul Wallenberg Emlékparkot és Életfát. Itt található a Hősök temploma is, melyet az első világháborúban hősi halottak tiszteletére emeltek. Hogy megismerkedhessen a Zsidó élet jelenkorával utunk a valamikori és a jelenkori „zsidó háromszög” területén folytatódik, mely a második világháború idején gettóként szolgált. A kis utcácskák zsinagógákat, emlékműveket, kóser éttermeket, és boltokat rejtenek. Elsétálunk a Carl Lutz emlékműhöz, majd megtekintjük a középirányt képviselő Rumbach utcai zsinagógát. A Király utca, Gozsdu udvar után utunk az ortodox zsidó hitközség központjába a Kazinczy utcai zsinagógába vezet. A zsinagóga megtekintése után legyen a vendégünk egy kóser süteményre és egy kávéra. Túránk ebéddel is választható, ebben az esetben jegyünkkel 15% kedvezményt biztosítunk Önnek a kóser Carmel étteremben.
Jegyek:
Felnőtt 9900 HUF
Diák 9400 HUF
Online jegyvásárlás bankkártyás fizetéssel, E-Ticket azonnali otthoni jegynyomtatási lehetőséggel vagy házhoz szállítással.
Amennyiben nem talál egy rendezvényt rendeljen jegyet telefonon vagy e-mailben az alábbiak szerint, vagy jöjjön el hozzánk személyesen és segítünk a választásban.
XVI. kerület, Rákosi út 110.
(Örs vezér tértől 10 percre, a Füredi út folytatásában)
Jegyeket
személyesen
lehet irodánkban megvásárolni, vagy
futárszolgálattal
házhozszállítjuk Budapest területén
2000.-
forintért, vidékre
3000.- forintért utánvéttel.
A futár egy előre megbeszélt hétköznapi napon 9 és 16 óra között keresi fel az Ön által megadott címen.
Amennyiben
szeretné végrehajtani és a a vásárolt jegyeket házhoz szállítással kívánja átvenni, úgy ezt megteheti a
Kulturinfo jegyiroda
online jegyvásárlás oldalán
, kérem kattintos a linkre.
Felhívjuk figyelmét, az
internetes bankkártyás vásárlási felületen
nem minden rendezvény jegyvásárlása elérhető,
a teljes jegykészlettel az irodáinkban rendelkezünk.
Amennyiben nem találja a kívánt jegyet vagy rendezvényt, kérem fáradjon be irodánkba, vagy érdeklődjön az alábbi lehetőségek szerint.
További információért hívja Jegyirodánkat hétköznaponkon 9-17 óra között a
+36(1)402-0063
vagy
+36 70 940-1677
-as telefonszámon, vagy rendeljen jegyet írásban a kulturinfo.jegyiroda@gmail.com e-mail címen!