2004-ben fantasztikus karrier indult útjára: Gáspár Laci „Az év férfihangja” lett. Azóta számtalan fellépésen, koncerten, négy nagylemezen és egész sor videoklipen van túl, s a Madách Színházban Andrew Lloyd Webber József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicaljének Fáraó szerepét is eljátszotta, elénekelte. Az eltelt öt évben megismerhettük zenei sokoldalúságát és sokszínűségét, ő pedig szinte minden segítőjének és közreműködőjének köszönetet tudott már mondani. A számára a legfontosabb köszönet azonban mindeddig elmaradt.
Mostani fellépését éppen ezért köszönetnyilvánításnak szánja. Annak ad vele hálát, aki mindig is segítette, támogatta az életében és a munkájában: Istennek. A koncerten, amelynek egyik különlegességét a közreműködő gospelkórus adja, új köntösbe öltöztetve szólalnak majd meg Laci eddigi slágerei, mellettük pedig néhány nagy klasszikus feldolgozás is elhangzik.
Jegyárak: 1100.- 2300.- 3100.- Ft
(a kezelési költséget nem tartalmazzák)
Jegyvásárlás személyesen vagy házhoz szállítással:
IX. kerület, Lónyay utca 3.
(Lónyay utca és Vámház körút sarka, a Kálvin térnél)
XVI. kerület, Rákosi út 110.
(Örs vezér tértől 10 percre, a Füredi út folytatásában)
Jegyeket személyesen lehet irodánkban megvásárolni, vagy futárszolgálattal házhoz szállítjuk Budapest területén 2000.- forintért, vidékre 3000.- forintért utánvéttel. A futár egy előre megbeszélt hétköznapi napon 9 és 16 óra között keresi fel Önt az Ön által megadott címen.
További információért hívja Jegyirodánkat hétköznaponkon 9-17 óra között a 402-0063-as telefonszámon, vagy rendeljen jegyet írásban a kulturinfo.jegyiroda@gmail.com e-mail címen!